A szomorú fenyőfa


Egyszer volt  hol nem volt,a hatalmasan nagy
erdőben leesett az első téli hó.
Minden nap hullott egy keveset. A fenyőfák várták ezt a napot nagyon:
 "Jön a karácsony. Elvisznek minket. Feldíszítenek, szól a zene, mindenki boldog, hiszen ez a nap a szeretet  ünnepe."

Az egyik nap hatalmas barna medvék jöttek az erdőbe. Nézegettek,válogattak a fák között. Hozzá is odamentek.De csak ennyit mondtak,dörmögték:
- Most nem ... !  Majd ... ! Brumma, brumma!

Másnap emberek, férfiak jöttek az erdőbe.
Óvatosan lépegettek.Nem akartak a hatalmas,félelmetes medvékkel találkozni.Ők is nézegettek méricskéltek.
Előtte is megálltak.Ezt mondták egymásnak:
- Most még nem ...! Majd...

A fenyőfa egyre szomorúbb lett. Hiszen egyre fogytak a fák. Lassan egyedül maradt. Estefelé egyre csak szomorúbb lett. Fájt a teste,lelke. Lassan lassan  eleredtek a könnyei. Sírt, sírt hangosan. A könnyeiből, amik a földre  hullottak, aprócska, pici, fehér hógömbök lettek.
Arra repült egy színes tollú madárka.Megkérdezte őt:
- Miért sírsz szép fenyő?
- Azért, mert nem kellek senkinek.Egyedül vagyok. Ez nagyon rosz érzés,egyedül maradtam. -szipogta.
- Ne sirj,majd én segitek.Elvisznek téged is.Kikerülsz az erdőből.Bizzál bennem.Csirip,csirip. -csiripelte.

2.
A kismadár elrepült rókáékhoz.
- Képzeljétek,mit láttam. Egy csodaszép fenyőfát az erdőben.
- Köszönjük,hogy szóltál. Megnézzük.
A madárka rovább repült.
Bekopogott a zsiráf családhoz.
- Köszönjük.Majd elmegyünk,megnézzük.

Róka papa másnap elment az erdőbe.
Vöröses színű bundája feltűnő volt.Ravaszdi tekintetű szeme csillogott.
Észrevették őt a fenyőfák.
Megállt a fenyőfa előtt. Nézegette nézegette.
Majd igy szólt.
-Jó vagy.Jó vagy. De másra vágyok.Nagyon magas és vékony vagy.Kisebbre vágyok.Bocsika. Ne haragudj.

Mikor egyedül maradt a fenyőfa,megint elkezdtek hullani a könnyei. A tűlevelein előbújtak a jégcsapok. A könnyei megfagytak,csodaszép,átlátszó cseppekre.

A zsiráf apa is eljött megnézni őt.Nyújtogatta hosszúra nőtt nyakát.Nagy szemeivel nézegette,nézegette.Kereste a kifogásokat.Ő is csak nézegette,közben hümmögött.
- Tudod jó lennél, de nagyon magas vagy.Nem viszlek haza. Ne haragudj.Tudod az otthoni műfenyőnk szebb, sokkal szebb.
A szomorú fenyőfa már sírni sem tudott.Elfogytak a könnyei. "Műfenyő... ! Rögtön elsüllyedünk!" - szipogták  a tűlevelek: "Miért lett ez igy?"

A hó palotában,Tél Tündér meghallotta ezeket a panaszos mondatokat.
- Segitenem kell! -mondta ki hangosan.Gyorsan felvette  hófehér bundáját,sapkáját.Kezébe vette Világitó varázsgömbjét:
-Ott legyek ahol akarok...
Hipp hopp ott is lett a fenyőfa előtt.
A hatalmas nagy fény meglepte a fát.
- Te ki vagy? -kérdezte.
- Tél Tündér vagyok. Ne szomorkodj. A varázsgömböm  megmutatta,hogy minden jóra fordul.Egy hatalmas teremben vagy. Az ágaidon csillogó gömbök. Te pedig  boldog vagy,mosolyogsz.
Eltűntek a fények,a tündér már ott sem volt.
- Köszönöm... -suttogta a fenyőfa.

3.

A mesebeli erdőben volt egy gyönyörűséges palota.
A király, a királynő, a királyfi készültek az ünnepekre. Díszítették a palotát kivül - belül. A kertben,a parkban,aprócska villogó fények világitottak.Bent a palotában az ablakok, ajtók, tükrök, mindegyik csillogó arany ezüst színekkel villogtak.
A királyfi nagyon örült,hogy így szépül a palota.De úgy érezte valami még hiányzik.
Kiment a lovához,fülébe suttogta,hogy a friss levegő majd segít,ötleteket ad. Ilyenkor jöttek a legjobb gondolatai.Mitől lenne szebb a palota?

Barnaszinű hajára  feltette fekete szinű,vastag,meleg sapkáját,felvette a dzsekijét. Felugrott a lovára, vágtatni kezdett.
A kismadár észrevette,és repült utána.
- Csirip csirip állj meg!
A királyfi ezt meghallotta és megállt.
- Tudok neked segiteni. Az erdőben van egy csodás fenyőfa. Feldíszítve pompás lesz.De siess nagyon,mert lehet hogy már nem lesz ott!

A királyfi a lovával bevágtatott az erdőbe. Észrevette a hatalmas nagy fát. Rögtön megtetszett neki. A gyönyörű,méregzöld színe,magassága,hosszú tűlevelei.  Ilyenre vágyott.Elképzelte a palotában,boldog volt. Meg is köszönte ezt a kismadárnak.
Kivágta és hazavitte. A fenyőfa fel sem fogta,hogy most mi van vele.

Mire észhez tért,már a palota társalgójában volt.
Szíve egyre jobban kezdett gyógyulni.A jégcsapok leolvadtak róla. Az ágaira szines,piros,kék,arany,ezüst  gömbök kerültek.Finom szaloncukrok, csillagszórók díszítették.Boldog lett. Ő volt a legvidámabb fenyőfa,ezen a karácsonyi napon.
- Köszönöm kismadár és Tél Tündér,hogy segítettetek,örömet okoztatok nekem. - gondolta, miközben az örömkönnyeit,a csillogó fények eltakarták.



Írta:   Tóth Veronika

 

 

 

 

 

 

Oldal: A szomorú fenyőfa
Mesék, mesés történetek - © 2008 - 2025 - mesemesestortenetek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat